Elnökségi döntés

Nyomtatás

Tisztelt Egyesületi Tagok! 

2018. december 18-án megtartott elnökségi ülésén az alábbi döntéseket hoztuk.

Az elnökséghez eljuttatott, a „Sylver Fitnesz és Wellness Stúdió használatának támogatása, szerződéskötés kezdeményezése, illetve az érvényes szerződések felülvizsgálata” tárgyában rendkívüli közgyűlést kezdeményező aláírásokat tartalmazó aláírásgyűjtő ív 78 db aláírást tartalmaz. Ebből 77 db aláírást vehettünk figyelembe. Az Egyesület elnökének korábbi ígéretének megfelelően, amely szerint, ha nem is lesz meg a szükséges számú aláírás, az elnökség soron következő ülésén megtárgyalja a rendkívüli közgyűlés összehívásának kezdeményezését.

A szavazásra jogosult tagjaink száma, a novemberi taglétszám alapján 607 fő.

Az Elnökség:

- figyelemmel az egyesületünk alapszabályának IV. fejezet 6. pontjában, foglaltakra, amely szerint: „A közgyűlést össze kell hívni a rendes tagok egyharmadának - az ok és cél megjelölése mellett történő – kívánságára”

- tekintettel arra, hogy a 2018. évi költségvetés időszak végén járunk és az alapszabály IV. fejezet 3. pontja alapján „A közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer (tárgyév április 30-ig) össze kell hívni”,

saját hatásköre alapján (V. fejezet 3. pont a./ alpont) rendkívüli közgyűlést nem hív össze.

Ugyanakkor, az évi rendes közgyűlés összehívását kezdeményezi előre hozni, az április 30-ai határnapot jóval megelőző időpontra. A közgyűlés időpontjának kitűzése a 2018. évi pénzügyi beszámoló elkészítésétől függ, ami várhatóan január hónapban elkészül. (Az egyesület könyvelőjétől ígéretet kaptunk, hogy igyekszik minél előbb elkészíteni.)

Az Elnökség azért határozott a fentiek szerint, mivel az az álláspontja, hogy - mint ahogy eddig is minden évben - csak egy „rendes”, évértékelő-közgyűlésen tud az Elnökség egy teljes áttekintést adni az egyesület működéséről, költségvetéséről, hogy egy összképet, ne csak egy szeletét lássák a közgyűlésen megjelenők a több mint 1000 főt számláló egyesületünkből. Meggyőződésünk, hogy csak ez segíthet a tagoknak jövőt megalapozó, felelősségteljes döntéseket hozni.

Tájékoztatom továbbá a Tisztelt Tagtársakat, hogy a soron következő közgyűlésen az elnökség szeretné tagjainak létszámát az alapszabályban előírt maximum 7 főre kiegészíteni. Jelenleg az Elnökség létszáma 5 fő. Amennyiben létszám ez alá csökken, Egyesületünk zökkenőmentes működése nem lesz biztosított.

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy várjuk azok jelentkezését, aki kedvet, elhivatottságot éreznek egy civil egyesület irányítására, vagy irányításában való részvételre.

Vasi Rendőr Szabadidő és Sportegyesület Elnöksége